Újságcikkek
Díjaink
Fotó galéria
Videó tár
Linkek
 

 

Forrás: Dunaferr hetilap 2012.01.06

Különleges szállítmány a dunaújvárosi kikötőben

Közelmúltban ismét látványos logisztikai manőver helyszíne volt az ISD Portolan Kft. dunaújvárosi kikötője: egy Németországból érkezett, nagyméretű hajótestet emeltek a szárazföldre.

A normál napi munka mellett időről időre előfordul, hogy valamilyen szempontból speciális, különleges rakodási feladat helyszíne lesz az ISD Portolan Kft. dunaújvárosi kikötője. 2011 márciusában a Kecskeméten épülő Mercedes-gyárba szánt présgépek kiemelése és átrakodása történt meg Dunaújvárosban. Az őszi hónapok során leginkább az alacsony vízállás miatt jelentkező hajózási nehézségek kapcsán foglalkozott a sajtó a vasműs kikötővel. Tavaly december 20-án azonban ismét látványos logisztika manőver helyszíne volt a dunaújvárosi kikötő: egy Németországból érkezett, nagyméretű hajótestet emeltek a szárazföldre.

Mint azt Szabó Gyula kikötőigazgató megjegyezte, a kikötő számára presztízsfeladatot jelentő szállítási projektről több mint két hónapja megkezdődtek már az egyeztetések, s minden bizonnyal a korábbi referenciák - többek között a Mercedes-projekt sikeres lebonyolítása - is hozzájárultak ahhoz, hogy elnyerjék a megbízást. 

A mintegy nyolcvanöt (kiegészítőkkel együtt kilencven) tonna súlyú és negyven méter hosszú acél hajótestet páros emeléssel hozta a szárazföldre a Dunagép Zrt. két nagy teljesítményű autódaruja. Mint azt Szécsenfalvi Zsigmond, a cég vállalkozási igazgatója elmondta, a két, Liebherr típusú, 350 és 400 tonnás teljesítményű daru telepítési munkálatait már előző nap megkezdték. Egy-egy ilyen emelési manőver megtervezése egyébként alapos és pontos mérnöki munkát igényel. 

Bencsik Attilától, az 1381 tonna hordképességű önjáró szállítóhajót tulajdonló Fluvius Kft. ügyvezető igazgatójától azt is megtudtuk, hogy a rakományt december 15-én Németországban, a Nürnberg melletti Roth kikötőjében rakodták be, és december 19-én érkezett meg Dunaújvárosba. A szakember azt is megjegyezte, hogy cégük az ISD Dunaferr legnagyobb hajózási partnere, szakmai kapcsolatuk az ISD Portolan Kft.-vel évek óta jól működik.

 

A hajótestet a kiemelést követően az MVM-OVIT cég speciális trélereire rakták fel, ők végezték a közúti szállítást egészen Siófok-Balatonkilitiig, ahonnan ismét vízen ment tovább végső úti céljához, a Balatoni Hajózási Zrt. hajóépítő műhelyébe.

Ez a cég vásárolta meg ugyanis Németországban a félkész hajótestet, amelyet a tervek szerint az idei tavasz és a nyár folyamán készre építenek. Még a dunaújvárosi kikötőben találkoztunk Magyarosi Imrével, a vállalat műszaki fejlesztési ágazatvezetőjével, aki a helyszínen a szállítmány fogadásáért volt felelős. Tőle tudtuk meg, hogy a háromszáz férőhelyesre tervezett vízi jármű utasszállítóként és rendezvényhajóként is szolgálhat majd a balatoni flottában. A kész hajó ünnepélyes átadására 2012. szeptember 21-én, a Magyar Hajózás Napján kerül majd sor, ezt megelőzően pedig a Balatoni Hajózási Zrt. pályázatot hirdet, hogy így dőljön el, mi lesz a neve a balatoni hajóflotta új büszkeségének. 

Kapcsolodó oldalak:

 

ISD PORTOLAN Kft. Cím: H-1139 Budapest, Frangepán utca 7.
Tel.: +36 1 465 6150, Fax: +36 1 465 6199 Postacím: H-1558 Budapest 139, Pf.:164